Július 2-án, pénteken nyílik meg “Emberi természet”címmel Piri Annamária kiállítása a KUD-Art galériában. A kiállítást Barcsik Géza grafikus-festőművész nyitja meg, közreműködik Hamvas Villő klasszikus gitáron. Piri Annamáriával arról is beszélgettünk, hogyan ápolja viszonyát az alkotó a műveivel.MEGHALLGATOM

A katolikus templom felszentelésének bicentenáriumi ünnepségsorozata alkalmából Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi misét június 27-én. Nem ez az első püspöki látogatás Solymáron, 1948-ban például Shvoy Lajos püspök bérmált. A búcsúzásakor elhangzott verset Jablonkay Jánosné tanítónő írta és Sarlós (Schaffer) Júlia mondta el. Felolvassák: Jablonkay Mária és Horváth Luca.MEGHALLGATOM

A templom felszentelésének 200. évfordulója alkalmából Jablonkay Mária egy 1937-es dokumentumot olvasott fel rádiónknak. A Helytörténeti Társaság ezzel a hanganyaggal emlékezik meg a bicentenáriumról. Majthényi Miklós levele elsősorban szépatyjáról , a solymári templomépítő Majthényi Károly septemvirről szól, de a hosszú írás egyes részei már a többi családtag jótékony tevékenységét mutatja be. A címzettMEGHALLGATOM