Teltházas előadáson mutatta be a Cédrus Táncegyüttes évadzáró műsorát az Apáczai Művelődési Házban. Lőrincz Beáta, az együttes művészeti vezetője elmondta, a járványhelyzet okozta hosszú kényszerpihenő miatt majdnem mindent újra kellett kezdeni a Cédrusnál, éppen ezért megismételt tagfelvételt hirdetnek jövő év elejére. A nagysikerű solymári előadás után pár nappal értékeltük azMEGHALLGATOM

Rendhagyó próbákkal készül a Magyar Örökség díjas Cédrus Táncegyüttes a jubileumi műsorára. Az alapító és aktív tagokon kívül azok is a többiekkel gyakorolnak erre az alkalomra, akik már nem tagjai a csapatnak. Egy ilyen próbán kérdeztük a táncosokat a kezdetekről, a tánc és az ének összetartó erejéről és a hagyományokMEGHALLGATOM