Tóth Piroska Anna a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és Milbich Tamás helytörténeti kutató egy olyan sorozatot álmodtak meg, ami nem szigetként mutatja be Solymárt, hanem a helyi hagyományokat, a község gazdag régészeti, történeti múltját tágabb kontextusba helyezi. Hiszen Solymár kultúrája szorosan kapcsolódik a magyar és az európai kultúrához is. Az elsőMEGHALLGATOM

Halottak napján két helytörténeti kutató, Hegedűs András és Milbich Tamás vezetésével a teljesség igényével indultunk temetőlátogatásra, de be kellett látnunk, egy alkalom kevés, hogy minden olyan sírhoz eljussunk, ahol Solymár egykori és mai életét jelentősen meghatározó személyiség nyugszik.MEGHALLGATOM